Ötévesek lettünk, avagy már fél évtizedes a Csehország nem csak Prága!

2012. február utolsó napján vette kezdetét Csehország hazai népszerűsítését célzó missziónk a Csehország nem csak Prága. Akkor még nem sejtettük...Nos valahogy így kezdődhetne születésnapi cikkünk Pelikán József a leghíresebb magyar gátőr, a nagy betűs Tanú szájából hangozván. Bizony ám! A technikai kényszerből blog felületen működő, de kevéssé blogszerű honlapunk, amelyet mi talán kissé nagyzolva webmagazinnak szeretünk hívni, immáron öt éve próbálja honfitársainkat megismertetni mindazzal ami cseh. És ez alatt az öt év alatt annyi élményben volt részünk, amelyet valóban nem sejtettünk.Most, hogy visszatekintünk a mögöttünk hagyott fél évtizedre, először is meg kell állapítanunk, hogy ez az öt év úgy repült el, mint a gondolat. A megjelent több mint 500 cikkre gondolva, melyek mára már megtöltenének egy vastagabb könyvecskét is, olyan érzésünk támad mintha csak úgy, egy pillanat alatt születtek volna. Persze az igazságtól mi sem áll ennél távolabb, hiszen a pillanatnyi élethelyzetből adódóan sokszor csak igen nagy erőfeszítés révén tudtunk egy-egy újabb cikket elővarázsolni a bűvös kalapból. Mégis, így utólag mindez inkább könnyed szórakozásnak ítéltetik, egy nagy kalandnak, melynek reményeink szerint még sokáig nem lesz vége.
 
Öt év!

Az oldalunkon a látogatások száma immáron gyors léptekben közelít a 365 ezer felé, ez a szám havonta 10-15 ezerrel növekszik, de akadt már olyan hónap is amikor a jóval 20 ezer felé kúszott. Heti rendszerességgel kapunk leveleket, melyekben az utazni vágyó társaink érdeklődnek csehországi utazási ötletek, programok, szálláshelyek felől. A kérdéseikre igyekezünk legjobb tudásunk szerint válaszolni. A mások által anyagilag nem támogatott, így teljesen független webmagazinunk részfinanszírozására elindítottunk egy kis vállalkozást, a Manka spájza nevezetű webshopot ( www.mankaspajza.hu ), melynek keretében Csehországból számos finom terméket hozunk be Magyarországra. A főként Budapesten élők és csehes sörözőkbe járók számos helyen felfedezhetik már a zamatos, chips jellegű Bramburkyjainkat, folyékony karamelljeinket vagy éppen az általunk behozott üdítőitalokat. Mindez persze még több erőfeszítést igényel tőlünk, de mi már csak olyan megszállottak vagyunk akik örülnek annak, ha valaki velünk együtt élvezheti Csehország értékeit, legyen szó egy cseh utazásról vagy cseh termékek hazai élvezetéről.

Judit
Az elmúlt öt év során persze sokan támogatták a munkánkat, dicsérő szavakkal, biztatással, programokon való részvétel felajánlásával. A tavalyi évhez hasonló Oscar-gála jellegű felsorolásunkban elsősorban azon olvasóinknak szeretnénk köszönetet mondani akiket ugyan nem ismerünk személyesen, de tudjuk, hogy kisebb-nagyobb rendszerességgel olvassák cikkeinket. Külön köszönjük azok fáradozását, akik időnként felhívják a figyelmünket egy-egy kisebb hibánkra, vagy jó szóval illetik egy-egy cikkünket vagy a Csehország nem csak Prága oldalát. A támogatóink név szerinti felsorolása mindig kockázatos, hiszen óhatatlanul is kimarad valaki, de azért álljon itt egy rövidebb felsorolás: Köszönjük Juraj Chmiel Úrnak, Csehország magyarországi nagykövetének és Milan Šimko konzul Úrnak, akiknek köszönhetően számos prominens rendezvényen vehettünk részt. Köszönetet mondunk Lucie Orbóknak a budapesti Cseh Centrum igazgató asszonyának és csapatának Gál Róbertnek, Peťovská Flórának, Szorcsik Annának, akikkel az évek során kialakult kapcsolat továbbra is töretlen. Köszönjük Máté Szilviának a BD-Expo Kft. ügyvezető igazgatójának és Cseh Erzsébet projektvezetőnek, akik segítségével a Brnói Vásárváros egy-egy kiállításáról beszámolhatunk. Köszönjük Bial Tibornak a Czech Trade Hungary igazgatójának, Bakos Istvánnak és az általa vezetett Hrabal Asztaltársaságnak, a Bohemia Baráti Körnek, számos hozzánk hasonlóan „megszállott” barátunknak, ismerősünknek, akikkel bátran meg lehet, és meg tudjuk osztani közös csehes bolondériánkat. Köszönjük továbbá Kiss-Bakos Zoltánnak, Tölgyesi Tamásnak, G. Kovács Lászlónak, Kulcsár Sándornak, Zdeněk Svobodának, Zdeněk Urbanovský és további cseh-magyar barátainknak.

Zsolt
A terveink szerint az öt éves szülinapunkat valamikor a tavasz folyamán egy kis könnyed programmal szeretnénk megünnepelni, de erről majd időben szólunk. Addig is még egyszer szeretnénk megköszönni Olvasóinknak, hogy olvassák cikkeinket, és terjesztik jó hírünket! Munkácsi-Dömötör Judit, Munkácsi Zsolt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése