Tradicionális krumpli saláta rántott hallal – Ünnepi eledel

Bátran kijelenthetjük, hogy a csehek szeretik a tradicionális ételeket. A reform konyha hozzájuk is betört, azonban a hagyományos, évszázadok alatt kialakult tipikus fogásaikat is szívesen fogyasztják nap mint nap. Ez nem csoda, hiszen a cseh konyha egy nagyon jól kitalált és összerakott műalkotás. Ez most így elsőre talán túlzónak hat, de ha arra gondolunk, hogy egy nehéz, kalóriadús étel könnyebb emészthetőségét megsegítik a fűszerezésével, és pluszban mellé harmonikusan olyan köretet választanak, amely szintén ezt a célt szolgálja, akkor nem is túloztunk olyan nagyon. Példaként gondolunk itt a gulyás bőséges adag köménnyel való fűszerezésére és a hozzá adott friss hagymára, vagy a sertéshúsok mellé előszeretettel fogyasztott, ecettel bőségesen nyakon öntött párolt káposztákra, vagy a csülök mellől szinte elmaradhatatlan, a magyar konyhában szinte már teljesen elfeledett frissen reszelt natúr tormára, amik a praktikusságuk mellett kiválóan emelik az ételek fogyasztásának élvezetét is.

Bramborový salát és rántott ponty

Ez után a nagyobb kitérő után foglalkozzunk eredeti témánkkal, magával a krumpli salátával, amely a cseh nyelvű étlapokon bramborový salát” néven szerepel. Ez az étel ugyan nem tartozik a fenti „okos” ételek sorába, hiszen eszméletlenül laktató, viszont annál finomabb és ellenállhatatlan eledel. Mi is jól belakmároztunk a fotóinkon szereplő tálacska tartalmából, majd nevetve megbeszéltük, hogy a cikkben figyelmeztető felhívást teszünk közzé: ez a krumpli saláta kizárólag kis adagban fogyasztandó! Közre adott receptünk egy igazán tradicionális megközelítésű krumplisalátát takar, bár hozzá tennénk, hogy még egy ilyen egyszerűnek mondható fogást is sokféle változatban el lehet készíteni. Ennél is érvényes a már-már unalmasnak hangozható állításunk, miszerint eme a fogásnak is minden családban megvan a maga hagyománya, sajátos összetétele. Következzen hát a recept. Hozzávalók:
1-1,5 kg burgonya
3 tojás
2 sárgarépa
4 kis uborka
100 ml majonéz
2 teáskanál mustár
citromlé, só

A laktató krumpli saláta
Elkészítés:
Válasszunk kisebb méretű burgonyákat, amelyeket alapos lemosás után hideg, sós vízbe téve héjastól főzzünk meg. Körülbelül 20 perc forralás után ellenőrizzük a burgonyák keménységét. Ha elég puhának ítéljük, öntsük le róla a forró vizet, hagyjuk egy kicsit fedő alatt pihenni, majd a fedőt levéve hagyjuk langyosra hűlni. Ekkor tisztítsuk meg a burgonyákat, és tegyük félre. A krumplifőzéssel egy időben egy másik edényben főzzük a tojásokat keményre (10 perc), majd hideg vízzel leöntve hűtsük ki. A sárgarépákat tisztítsuk meg, vágjuk kisebb kockákra és enyhén sós vízben főzzük közepes keménységűre. A savanyú uborkákat is kockázzuk fel. Egy nagyobb tálban készítsük el az öntetet, a majonézhez adjuk hozzá a mustárt, a citromlevet és a sót. Keverjük bele a főtt sárgarépát és a savanyú uborka kockákat, majd adjuk hozzá a kockára vágott főtt krumplit is. A végén könnyedén keverjük hozzá a szintén kockára vágott főtt tojásokat is. Állítsuk be a sósságát ízlés szerint, aminél ügyeljünk arra, hogy a krumpli az 1-2 órás hűtőben való érlelés során vesz még el a sós íz intenzitásából. 
 
Készült csehesen, háziasan
A cseh krumplisaláta alternatív változatai között szerepel a hagymás, borsós, zelleres változat is. A Selský bramborový salát például a sárgarépa és a főtt tojás helyett hagymát tartalmaz, és egy ekkora adag salátába ízesítésként 3 evőkanál ecetet, 1 evőkanál cukrot és 3 evőkanál étolajat tesznek. A karácsonyi krumpli salátában a fenti tradicionális hozzávalókon túl hagyma, konzerv vagy mélyhűtött zöld borsó, zeller, petrezselyem is szerepel, a fűszerezése pedig szintén különleges, lehet benne egész fekete bors, kevés ecet és cukor, babér levél, de találtunk olyan receptet is, amelybe mindezek mellett még alma is került.Bár ez a fogás koránt sem szűzies, jól jön mellé egy kis feltét is. Rántott hallal tálalva például elmaradhatatlan része a csehek karácsonyi lakomájának, és kiváló a rántott húsok, natúr halszeletek és húsok mellé is.

Próbálják ki hétköznap vagy ünnepnap a különféle változatokat! Jó étvágyat kívánunk! Dobrou chut'!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése