Adam Ondra – a sziklamászás ifjú mestere

„Rekordot jelentő, mindössze nyolc nap alatt hódította meg szabad mászásban (azaz segédeszközök nélkül) a kaliforniai Yosemite Nemzeti Parkban álló El Capitan gránitmonolitot a Hajnalfalnak nevezett oldala felől egy 23 éves cseh sportember”, tudósított pár nappal ezelőtt az MTI. A 900 méter magas, mondhatni teljesen függőleges fal tetejére 11 nappal rövidebb (!) idő alatt jutott fel, mint a korábbi két sikeres próbálkozó. A zuhanástól (hiszen az egyes szakaszok teljesítése nem mindig sikerülhetett elsőre) természetesen kötélbiztosítás óvta meg, a nem túl komfortos pihenésre pedig a sziklára rögzített sátorban volt lehetősége. De ki is ez a cseh mászó fenomén? Nos nem más, mint Adam Ondra, korunk kétség kívül legtehetségesebb sziklamászója.


Adam Ondra

Közönséges földi halandó szemében a sziklamászás egyike azon sportoknak, amire borzongással vegyes izgalommal tekint vagy magára a mászásra éppen még csak ránézni sem mer. A sziklamászás a hegymászás egyik válfajának is tekinthető, mikor is a mászó puszta kézzel vagy kötéllel és ékekkel igyekszik a magasba fel-, vagy onnan lejutni. A kisebb sziklák (általában 6 méternél alacsonyabb) szabad mászását boulderezésnek hívják, a kiépített pályán pedig falmászásról beszélünk. Ennyi általános információ után térjünk vissza Adam Ondrára, aki fiatal kora ellenére is már örökre beírta nevét a sziklamászás történelemkönyvébe. De mielőtt valaki eme kijelentésünk miatt elfogultnak vagy erősen túlzónak ítélne, lássunk néhány eredményt Adam Ondra eddigi dicsőség faláról, vagy stílszerűen mondva sziklafaláról.


Egy kis könnyed falmászás
Adam négyszeres világbajnok és hatszoros Világ Kupa győztes (először tizenhat évesen) a sportágában egyedüliként úgy, hogy két különböző számban is diadalt aratott. Négy alkalommal szerzett ezüstérmet az Európa-bajnokságokon, és még ki tudja hány éremmel lett gazdagabb a megrendezett különféle kisebb-nagyobb rangú versenyeken. Jóllehet már ez is csaknem elég a „hallhatatlansághoz”, de ez még csak a kezdet, hiszen a különböző nehézségi fokozatú szabadtéri mászó útvonalak, sziklák más és más technikával, biztosítással vagy anélkül, előzetes tanulmányozás után vagy első látásra történő megmászása terén már eddig is lenyűgöző eredményeket ért el.

Pihenés a Hajnalfalon lógva
Feltételezhetően olvasóink 99%-a nem érti (valljuk be őszintén, hogy mi se), ha azt mondjuk, hogy Adam Ondra több mint százszor mászott 5.14d, vagy annál nagyobb nehézségi fokozatú sziklaszakaszt. A lényeg az, hogy ő olyanra képes, amelyre sziklamászó társai közül csak néhányan vagy egyáltalán nem. Nem csoda, hogy sokan a sziklamászás Einsteinjének vagy Michael Jordanjének tartják, pedig első ránézésre a Brno-i születésű Adam Ondra nem más csak egy teljesen átlagos, kaland- és utazásvágyó fiatal.


Otthoni tréning
Az ifjú cseh szülei a mai napig is aktív sziklamászók, így nem meglepő módon a fiukat már igen korán, alig hat éves korában elkezdték a mászás világába bevezetni. Ezt követően a kis Adamról hamar kiderült, hogy mekkora tehetség. 12 éves korára már nem csak a korosztályába tartozóknál, hanem a felnőtt sziklamászók többségénél is nagyobb sikereket ért el. Szülei még a gyerekszobában is felépítettek egy mászófalat, csak hogy legyen mivel a kölöknek a szabadidejét eltöltenie. Jóllehet a mászás a mindene, de példamutató módon nem csak a mászásnak él, jelenleg egyetemi közgazdasági és üzleti tanulmányokat folytat, hiszen bármennyire is élvezi a jelenlegi életstílusát eljöhet egy pont, amikor váltania kell.


Adam Ondra és a barátnője
Jóllehet a sziklamászás nem éppen egy veszélytelen sportág, de nagy szerencséjére eddig elkerülték a komolyabb balesetek. Saját bevallása szerint ez talán éppen annak köszönhető, hogy már kis gyermekként elkezdte elsajátítani a technikákat, és fokról fokra megismerte szervezete tűrőképességét. 20 éves koráig jóformán nem hallgatott senkire, még a szülei tanácsait se nagyon fogadta meg. Először a Világkupára való felkészülés során kérte fel a világhírű mászóedzőt, Patxi Usobiagát trénernek. A maga részéről nem tudná elképzelni, hogy csak teremben eddzen, hiszen az igazi élvezetet a szabadtéri mászásokkal és a vele járó utazásokkal átélt kalandok jelentik. Ezek a kiruccanások teszik boldoggá és kipihentté, ami egy-egy verseny során legalább annyira fontos, mint maga az erőnlét.


Lógás a magasban
Társai szenvedélyes mászónak tartják, s aki végignézi akárcsak egy kiabálásokkal, heves érzelem kitörésekkel folyamatosan kísért mászását az egy kis időre saját maga is Adam bőrébe bújik és vele együtt éli végig az embert próbáló feladat teljesítésének örömét vagy kudarcát. Nem is tudnánk mást javasolni, mint hogy így a cikkünk végén nézzük meg együtt Adam Ondra egyik nevezetes mászásáról készült filmecskét:



A cikk egyes részeihez a Climbing magazin 2016. június 7-én megjelent cikkét (Adam Ondra: The Future of Climbing) használtuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése