Idézet és pár kép XXXIV. - Jiří Kratochvil: Kushadj, bestia!

Jiří Kratochvil 1940 januárjában született Brünnben. Ahogyan azt látni fogjuk a karrierje szempontjából talán nem is „választhatott” volna erre az eseményre rosszabb időpontot. A tehetséges fiatalember 1963-ban végezte el a Prágai Károly Egyetem filozófiai fakultását, majd ezt követően tanárként és archiváló munkatársként dolgozott. Megbecsült értelmiségi pályafutásának azonban hamarosan vége lett hiszen 1968-ban, a Prágai tavaszt követően, az alig 28 éves ifjút rendszer ellenessége miatt a „normalizálás” korszakát élő kommunista Csehszlovákiában évtizedekre tiltó listára tették. Csak a végzettségétől igen távol eső munkát vállalhatott, így lett az elkövetkező húsz évben egyebek között darukezelő, segédmunkás, éjjeliőr, telefonkezelő, fűtő. Mindez azonban nem gátolta meg Kratochvilt abban, hogy élményeit, gondolatait papírra vesse, ám a regényei kiadására még sokáig várnia kellett. 1989-ben, a bársonyos forradalom fémjelezte rendszerváltás éve után jött el végre a régen várt idő, mikor hivatásos íróként is a nyilvánosság elé léphetett. 

Jiří Kratochvil

Ezt követően művészi karrierje töretlenül felívelt, és hamarosan a cseh irodalom egyik legjelentősebb írójaként tekintettek rá. A szakma, s a kritikusok a 90-es években számos irodalmi díjjal ismerték el műveit és munkásságát. Most regényéből a 2002-ben írt Kushadj, bestia művéből idézünk, amit lehet szeretni, lehet utálni, de egy biztos, hidegen senkit sem hagy. A regény története a sötét 1950-es évekbe vezet vissza minket, és főhőse egy kamaszodó fiú, akit elrabolnak. Kratochvíl, ahogy valamennyi művében ebben a titokzatos alkotásában is a sok alakot öltő Gonoszt jeleníti meg.


Tehát itt az ideje, hogy eláruljam önöknek, 1952-t írtunk, s bár már hét éve vége ért a háború, Brünn még mindig úgy nézett ki, mintha csak tegnap fejeződött volna be. Brünn az örökös háborús város.
A Jánská utcában laktunk, egy részben banknak épült, elegáns, modern, vasbeton házban. Akkoriban az Állami Takarékpénztár székelt ott. A passzázsbeli üzlet pedig ott volt rögtön az utca túloldalán. Nemcsak én jártam oda, ezen a kora reggeli órán a bolt rendszerint dugig volt, sokszor az utcán is állt két-három kannás ember, olyan hosszú volt a sor, amelynek túlsó végén, bent a pultnál az eladónő mérőedénnyel mérte a tejet nagy kék edényből.
Így hát azon a reggelen is ott ácsorogtam a kannával a bolt előtt (...)

(…) Végre sorra kerültem, teletöltötték a kannámat, odaadtak három kiflit, egynyolcad vajat, s már nyargaltam is haza. És most nyissák ki jól a szemüket! A mamám kiszórja a papírzacskóból a kifliket, és apám nyomban felkapja az egyiket, és utálkozva nyomban el is engedi, mintha egy nagy svábbogárhoz ért volna. Ez tegnapi! Tisztára, mint a gumi! kiáltja, és felkapja a másikat. És ezt már kegyeibe fogadja. A gumiszerűt pedig odarakja a tányéromra. Mert hagytam, hogy az eladónő rám sózza. De amikor apám hátrafordul a cigarettájáért, mert rögtön reggeli után mohón rá szokott gyújtani (egyszer még ez a reggeli apai cigi is eszembe jut majd, csak várják ki a végét!), a mama kihasználja az alkalmat, és a tegnapi kiflit villámsebesen kicseréli a maira. Abba a gumiszerűbe pedig ő maga harap bele fürgén. És tejet tölt a cikóriakávéba, és fenséges illat árad szét az asztal fölött.”

Reggeli után, amelyhez jóformán hozzá sem nyúltam, rögtön felkerekedtem, egyedül kószáltam a Sázava partján, mert többé látni sem akartam senkit, nagyon neki voltam keseredve, mert lám, alighogy az ember akár egy kicsikét is a szívébe zár valakit, az illető egyszerűen és nagyszerűen veszi a kalapját és felszívódik. Ez nemcsak sértettség volt, hanem valami sokkal mélyebb, ha értenek engem, ha érteni akarnak. Horogra csaltak, aztán zsupsz, egy rántás – és a horog bennem maradt! De mielőtt a bánat istenigazából kitombolhatta volna magát, történt valami, ami egy csapásra eltörpítette és elfújta, mint a szél a levelet a fáról. És az egész pár kurta pillanat alatt zajlott le.
Valaki hátulról hozzám ugrott, és egy kloroformmal vagy mivel átitatott rongyot tömött a számba meg az orromba, hisz ismerik az ilyet a gengszterfilmekből, és bár először elég fürgén reagáltam, beleöklöztem a másik gyomrába (ketten voltak, ezt még sikerült megállapítanom), és sors-öklöm célba is ért, ám célba érvén, hogy úgy mondjam, már olvadni is kezdett, és én éreztem, amint teljes mivoltomban feloldódtam, akár a pezsgőtabletta egy pohár vízben.
Délután valaki állítólag megtalálta összehajtogatott, halomba rakott ruhámat a Sázava partján. És állítólag három napig hosszú rudakkal kerestek a vízben, azután feladták. Ezeken a helyeken erős a folyó sodrása, állítólag arra a véleményre jutottak, hogy biztosan elsodort ördög tudja, hová.
Igazuk volt. Valami elsodort. Nagyon-nagyon messzire. El addigi életemből. El a hétköznapi emberek szokásos ügyes-bajos dolgainak a világából.”


Jiří Kratochvil: Kushadj, bestia!, Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2005. Fordította: V. Detre Zsuzsa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése