Csehország térképen – egy kicsit bolondosan

Alig több, mint egy héttel ezelőtt, április elseje alkalmából a cseh „Google” azaz a mapy.cz szerkesztői egy rendkívüli térképet tettek közzé nívós portáljukon. A „bolondok napján” ezúttal nem átverésben lehetett részünk, hanem szimplán egy kis bolondozásban. A bejelentkezéskor megjelenő térkép (ami még mindig látható az oldalon, mint választható térkép típus) természetesen Csehországot mutatta, de egy kicsit másképp. A véleményük szerinti főbb tájakat, városokat ezúttal különleges, a reá leginkább jellemző piktogrammal, ábrával jelölték.
Mókás térkép

Miután nem csehként igazán szemléletes és sok alapvető információ megszerzésével kecsegtető egy ilyen mókás térképi ábrázolás böngészgetése, így a magunk részéről most megpróbálunk egy kis magyarázó szöveget illeszteni hozzá a teljesség igénye nélkül. 


Kezdjük is a sort mindjárt az észak-morva-sziléziai résszel, ahol legészakabbra egy sörös üveg ragadja meg a tekintetünket. Itt, a Hanušovice nevezetű kis városban gyártják a Holba sört, amely valljuk be őszintén, egyike a legátlagosabb vagy az alatti minőségű cseh söröknek. Hogy miért pont ez került a térképre azt talán csak a lokál patriotizmus által vezérelt grafikus – szerkesztő kolléga tudhatja. Az alatta látható seprűn repülő boszi csaj és fekete macska figurája a hírhedt középkori boszorkány üldözésre utal, amely főként Šumperk és környékén dívott előszeretettel. A Karosa buszt Vysoké Mýto-ban gyártották, míg a klasszikus, Magyarországon is ismert Minerva varrógép képe a szülőhelyére Boskovicére utal.


Bruntál és a fogas zöld béka izgalmas kapcsolatáról most még nem árulunk el semmit, majd egy külön cikkben foglalkozunk vele. Az Olomoucké tvarůžky, közkeletű nevén a kvargli képét persze szokás szerint a névadó városához tették és nem oda, ahol a valóságban gyártják (Loštice). Az Ostravai térség esetében jogos a bánya képecske, hiszen sokáig nem véletlenül a „fekete” volt az alap jelző, ha kerület központjáról esett szó. A valach konyha egyik remeke a frgál süti képe alatti lábbeli pedig a zlíni Bat'a történelmi cipőgyárat jelzi.


A népviseletbe öltözött hetyke legény a szlovák nemzetiségű Slovacko jelképe, míg tőle balra a Brno-i Kometa hokiklub cipője, illetve a dél-morva borvidék bora és bor kellékei hirdetik a táj egyik erősségét.


Miután „átszaladtunk” Jihlava jelképén a sünin, következzék a Dél-Csehországi kerület. Tábor városában a félszemű Jan Žižka, a husziták hős vezére pompázik a lován, délebbre Třeboň, a cseh ponty tenyésztés fővárosát a halacska képe jelképezi. Ha már egyszer České Budějovice-ről beszélünk, kinek ne jutna eszébe a finom helyi sör, míg tőle délre a Lipnói-tavon vígan evezhetünk. Nyugatabbra haladva Písek következik, nevében hordozva a homokot, majd a strakonicei dudás húzza a fülünkbe a harsány dallamot.


A cseh székelyek földjét a Chod vidéket jelzi a kutyafejes páncél és a fokos, Plzeň-ről pedig kinek jutna más az eszébe, mint a Pilsner Urquell söröcske. Csehország észak-nyugati szögletében lévő fürdőváros háromszög egyike Mariánské Lázně, azaz Mária-fürdő, tőle nem messze áll a hírhedt hadvezér meggyilkolásának színhelye, Cheb városa, melyet az ágyú-szellem-vártorony képegyüttes hirdeti. Innen keletre fordulva következik a Becherovka likőréről is híres Karlovy Vary. 

Vörös rák, ez csakis Rakovník lehet, míg a zöldség gyümölcs termesztés központja pedig nem más, mint Litoměřice. Tőle északra a vegyiparáról is híres Ústí nad Labem riogatja el a turistákat, akik sietve rohannak tovább a Máchovo jezero nyaraló, fürdő központba. Az északi Liberec melletti Ještěd hegycsúcson álló TV-torony már innen is látszik, és ahogyan azt a „helyi mondás” állítja: ha látod a Ještědet akkor esni fog, ha nem akkor éppen esik. A cseh-lengyel határ menti magas hegyeket követve Krkonoše-ba, az Óriás-hegységbe érkezünk, ahol vígan sielhetünk, tőle délre pedig a híres Dvůr Králové Zoo, a szafari parkos állatkert vár ránk. Ha Škoda, akkor Mladá Boleslav utcáira tévedtünk, ha pedig Rum(cájsz), akkor természetesen a Cseh Paradicsom rengetegeit járjuk.


Most már csak az ország szíve vár ránk. A prágai vár, itt éppen kínai és orosz zászlóval díszítve, utalva a nagyhatalmak befolyásoló hatására. Koponya és csontok: természetesen Kutná Hora-ban járunk, ahol többek között a rémisztően híres Csontkápolnát keresik fel a turisták seregei. Ha pedig Pardubice, akkor a cseh mézes kalács és lótenyésztés központjában járunk. Nos, ennyit röviden a mapy.cz játékos térképéről, ahol azért még maradt általunk nem ismertetett képecske. Ezek felfedezését rábízzuk olvasóinkra!

1 megjegyzés:

  1. Az egy kínai rövidgatya a prágai váron, gondolom, a kommercializálódás jele

    VálaszTörlés