Cseh kisüzemi sörfőzdék 11/1. – Dél-Morvaországi kerület 1.

A csehországi kisüzemi sörfőzdéket körbejáró sorozatunkban ezúttal a magyarok többsége számára autópályán legkönnyebben, leggyorsabban megközelíthető Dél-Morvaországi kerületbe látogatunk el. A feladatunk nem egyszerű, hiszen egy kis túlzással élve ebben az egyetlen cseh kerületben közel annyi sörfőzde található, mint amennyi egész Magyarországon, beleértve a „kézművesnek” hívott mini sörfőzdéket is. Már az is több hetes, komoly májigénybevételt jelentő feladat lenne, ha valaki egy dél-morva álom sörtúrán végig szeretné kóstolni a jelenlegi 42 (!) sörfőzdében főzött söröket. Mivel mi szeretnénk érdemben megemlékezni valamennyi főzdéről, ezért senkit sem érhet túl nagy meglepetés, hogy ezúttal nem egyetlen és nem is két részben, hanem mindjárt három cikkben foglalkozunk a kerület sörfőzde kínálatával. De ne is szaporítsuk tovább a szót, essünk neki a bőséges választéknak!
Zámecký pivovar - Břeclav

A kerületben található ipari méretű sörtermelő egységekről, mint a Starobrno, a Vyškovi, illetve a Černá Horai Sörgyárral most nem foglalkozunk részletesebben, de némileg rendhagyó módon ezúttal egy, a termelésében már nem is kisüzemi szintű sörkészítő üzemről csak szólnunk kell. Ez pedig nem más, mint a Břeclav városában mindössze két évvel ezelőtt alapított Zámecký pivovar, azaz Kastély Sörfőzde, amely eddigi rövid pályafutása alatt is komoly népszerűségre és elismertségre tett szert. A kezdeti kisebb mennyiségű főzés után ma már éves szinten több, mint 10 ezer hektoliter sört állítanak elő, ezzel hivatalosan kikerülve a kisüzemi sörfőzdék köréből. Termékeik jelenleg csaknem 100 sörözőben lelhetőek fel! Egy későbbi cikkünkben majd bővebben is beszámolunk erről a főzdéről, most csak annyit mondanánk, hogy a Kanec (Vaddisznó), a Podlužan, a Beran (Kos) és a kis tízesük minősége is igen kiváló.
Frankies
Egy sörfőzde, nem sörfőzde vélhették Břeclavban, hiszen a tavalyi évben két helyi fickó úgy határozott, ők is nekilátnak egy kis komló alapú itóka készítésnek. Így született meg a Frankies („Two guys who brew beer”), ahol a srácok a hagyományos ležák lágereken kívül közmegelégedésre Frank Appa (APA), The Dark Side Ale (igen ritka, új hullámos Cascadian Dark Ale), Bobby Brown (szintén unikális Skót Barna Ale), Frankiestein (kesernyés Ale) és a Csillagok Háborúja rajongók számára viccesen hangzó Frank2D2 elnevezésű 14-es IPA sörkülönlegességeket is főzőcskéznek.
Moravský Žižkov
Haladjunk egy kicsit észak-kelet felé, és látogassuk meg a helyi sörfőzdét Moravský Žižkovban. A sörkészítés itt is csupán három évvel ezelőtt indult el, de sokak kedvencévé vált a Mojmír Valihrach sörfőző mester által főzött Žižkovi sör. Az éves termelés nem haladja meg az 1000 hektolitert, a választékban pedig főként a tradicionális cseh sörfajták szerepelnek (10-es, 11-es világos, 13-as barna láger), de olykor amerikai komlóból Mustang név alatt 13-as világos söralkotást is előállítanak.
Mazák
A hírek szerint a közelmúltban a cseh-szlovák határhoz közeli Moravská Nová Vesen is megnyílt egy Na Vyhlídce nevezetű főzde, de sajnos további ismereteink nincsenek vele kapcsolatban, így hát irány egy kicsit északabbra. Dolní Bojanovice településen a cseh Vámhivatal engedélye szerint némileg komikus módon 2011. február 29-i dátummal kapta meg a nyitási engedélyt a Mazák Sörfőzde, amelynek alap választékában sima és extra komlózott verziójú 11-es világos, és egy búza sör található, de idény jelleggel 13-as félbarnával vagy éppen 16-os búzával is megörvendezteti a sörszerető közönségét.
Kunc
Innen nem messze található az igen forgalmas határátkelő-hellyel rendelkező Hodonín, ahol mindjárt két sörfőzde is működik. A kettő közül a kétségkívül ismertebb a város főterének közelében már 1994 óta üzemelő Kunc, melynek sörei a Švihákhoz nevezetű étteremben készülnek, és egyedül itt kóstolhatóak meg. Az alap 11-es világos és 13-as barna mellett időnként gyömbéres, mézes, kávés vagy akár fahéjas ízesítésű sör fogyasztását is bevállalhatják egy finom ebéd vagy vacsora elköltése mellett a vállalkozó kedvű serital kedvelők.
Vojáček
Hodonín másik sörfőzdéje pedig a 2014 óta működtetett Vojáček, amelynek egy régi ipartelepen üzemelő családi főzdéjét ugyan már megtaláltuk, de sajnos a termékeiket csapoló sörlelőhelyre eddig még nem sikerült rábukkannunk. Mindenesetre a hírek szerint ötféle hagyományos láger sört főznek, a Desátníkra (tizedes) „hallgató” 10-es „ivósörtől” egészen a Major (őrnagy) nevezetű 14-es erősebb változatig.
Kyjovský pivovar
Hodoníntól nem messzire észak felé Ratíškovicén található a 2010-ben alapított Na Mlýně, azaz a sörfőzde a Malomnál. A hangulatos étterem tulajdonosai öt éve döntöttek úgy, hogy a sörválasztékukat kibővítik egy-két saját készítésű itallal. Céljuk nem a nagy kísérletezés volt, nem is akartak bő szortimentet. Ehelyett inkább lefőznek egy tisztességes világos 12-est, időnként egy szintén 12-es IPA-t és ennyi. Egy jó kis kacsa, vagy fűszeres oldalas mellé nem is kell több. Egy picit északabbra Kyjov városában a tavalyi évben nyitotta meg kapuit a Josef Brauner vezette helyi sörfőzde (Kyjovský pivovar). Az alap 10-es világos výčepní mellett 12-es ležák, 13-as barna, 11-es bécsi malátás félbarna és hanák malátából, kazbeki komlóból főzött 12-es Hokejový ležák készül a sörműhelyükben, ez utóbbi markáns ízű itóka kifejezetten a győzedelmes (na nem mindig) cseh hokisok tiszteletére.
Syrovar
Kyjovtól keletre a Zlíni kerület határán fekvő Syrovín település ad helyet a Syrovar családi sörfőzdének. A sörfőzde tulajdonosa már 2007-ben elkezdett a saját nem létező szakállára és kizárólag saját örömére söröket készíteni, majd öt év kísérletezést követően úgy döntött, hogy immáron hivatalosan, a köz javára is nekifog a sörgyártásnak. Jól tette! Azóta a különféle erősségű kiváló minőségű világos és barna sörök mellé más izgalmas csodák, pl. ausztrál komlós, APA, mézes stb. is bekerült a választékukba.
Velický Bombarďák
A Dél-Morvaországi kerület sörfőzdéit bemutató cikkünk első részének a végén még említsünk meg két sörműhelyt a cseh „megye” dél-keleti szegletében. Az első a bzeneci Pod Kněží Horou, ahol már 8 éve főzik a Kněžihorský söröket, a standard sörök mellett időnként bodzás, tormás és más ízesítésben. A másik pedig a Velká nad Veličkou nevezetű településen tavaly alapított Velický Bombarďák. Ez utóbbi főzde termékeit még nem sikerült saját magunknak megízlelni, de a főzde kissé horrorisztikus logója és sörcímkéi igen figyelem felkeltőre sikeredtek, így mondhatni már ezzel is kíváncsivá tettek minket. A hírek szerint az alap „bombázó” 10-es sör mellett Šmukáč nevezetű 11-est, 12-es világos és barna Anciášt, IPA-t, APA-t, stoutot, bajor búzát, bécsi malátást vagy egyebek mellett a nagy cigány muzsikusok tiszteletére egy Cigáň nevű markáns fekete sört is főznek. A széles választékot nézve valószínűleg időről időre változik a kínálat, egyszerre csak közülük néhány fogyasztható.

Ennyi volt a dél-morva sörműhely túránk első része, legközelebb a kerület Brnótól dél-délnyugatra eső főzdéit mutatjuk be röviden.

1 megjegyzés:

  1. Tisztelt Sörfözde! Magyarországról érdeklödnék hogy úveges söröket tudnánk önöktöl vásárolni és saját élelmiszer boltunkba tovább értékesiteni mert nagyon van rá igény!

    VálaszTörlés