Bringára magyar, Csehországban is! Bicajtúra javaslatok I. - Olomouc – Litovel - Olomouc

Itt a nyár, végképp ideje annak, hogy sportolással, intenzív mozgással frissítsük fel elpunnyadt szervezetünket, és megpróbáljunk idén is valami kis kondira szert tenni. Az összes szabadidős tevékenység közül az egyik legélvezetesebb és egyúttal erősen kalóriaégető fajta (na jó, a kapálás-kaszálás se kutya) a kerékpározás. Lehet az ember túlsúlyos vagy gizda, öreg vagy fiatal, a bringa mindenki számára javallott. Becangázhatunk nap mint nap a munkahelyünkre vagy tekerhetünk munka után a lakóhelyünk környékén, esetleg hétvégenként vagy szabadságunk alatt a nyaralónk-szálláshelyünk környezetében, mindegy, csak bringázzunk.
Bicajos városnézés
De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy jó kis bicajozást nem csak itthon lehet mívelni, hanem külföldön is, ezért érdemes magunkkal vinnünk kedvenc drótszamarunkat. Ez természetesen igaz abban az esetben is, ha Csehországba utazunk, sőt! Nekünk a cseh túráink során már sok-sok éve elhagyhatatlan társaink a kétkerekű barátaink, pedig már se túl fiatalok, se túl fittek nem vagyunk. Tesszük ezt főként azért, mert valami teljesen más típusú megismeréshez, látásmódhoz juthatunk a nyeregben ülve, a pedálokat bőszen tekerve, időnként kifulladva. A kerékpározás nem olyan lassú közlekedési mód, mint a gyaloglás, így egy nap akár egy-két várost, és a környező szép vidéket is bejárhatjuk, de nem is érintenek érzékenyen minket az autó jelentette kötöttségek, a parkolóhely keresésen át, a dugókig, forgalmi korlátozásokig.
Turizmus bringával
Csehország kiváló terep a kerékpáros turisták számára. Ahogyan azt egy régi cikkünkben már írtuk, az ország legnagyobb részén kiváló bicaj infrastruktúra áll rendelkezésre, szerviz hálózattól, a kiépített vagy biztonságosan kijelölt útvonalakon, és a kerékpárt szállító autóbuszokon át a pihenést, felfrissülést biztosító kerékpáros barát vendéglátóhelyekig. Az ország nagy része persze hegyes-völgyes, de legalábbis erősen dimbes-dombos, ám ez ne riasszon el senkit. Jómagam nem vagyok egy pehely súlyos példány, de mégis évről évre könnyedén sikerül olyan térségre bukkannunk, ahol még uram bocsá' sörpocakosan is igazi élvezetet, és nem (csak) fárasztó küzdelmet jelent a bringázás. Ezért is szeretnénk most egy-két konkrét tippet adni arra, hogy merre is érdemes egy nem sportman/lady turistának bicajra pattannia.

Olomouc – Litovel - Olomouc

Bicajtúránk ebben az esetben Morvaország egyik legszebb nagyvárosából, Olomoucból indul, és oda is tér vissza. Közben azonban látunk majd lassan kanyargó folyót, kis mesterséges tavakat, ártéri erdőket, piciny, hangulatos falvakat, és persze be-betérünk egy-két jó kis sörfőzde kerthelyiségébe is.
Első és végső szakaszok (kattintásra nagyban jól látszanak)
Közbülső szakasz, Olomouc külső része és a tó környéke
Az utunk az olomouci Óváros nyugati-déli részét szegélyező Smetana parkból (Smetanovy sady) indul. 51-es, ezt az útvonalszámot kell először is megjegyeznünk, amit utunk egyes szakaszaiban követni fogunk. Haladjunk észak felé végig a parksávon egészen a Litoveli Kapuig. Ezt követően intenzív külváros nézés következik, amíg el nem érünk a Mlýnský patakig, amely mellett egy kis ideig tekerni fogunk. Ezt követően még egy nagyobbacska ipartelep mellett haladunk el, mellesleg kiváló bicaj úton, majd ki is értünk már a városból. Végre irány a természet, de ehhez először is térjünk át a 6027. számú útra. Alig száz méter múlva már el is érjük a Litovelské Pomoraví Tájvédelmi terület egyik nagyobbacska tavát, a Poděbradyt. 
Poděbrady tó
Álljunk meg egy kicsit vagy akár heveredjünk le a partján, majd jobbról kerüljük meg és lassan térjünk be Chomoutov falvára. A településen áthaladva ne felejtsünk el időben letérni a főútról és a 6027-esen maradni, de ha mégis túlszaladtunk volna, akkor viszont akár meg is látogathatjuk Csehország egyik legújabb serfőzdéjét, a Pivovar Chomoutot. De csak egy rövid időre, mert még hosszú út vár ránk.
Út Litovelbe és vissza
A következő szakaszon Horka nad Moravou Sedlisko részén hasítunk keresztül, majd újra visszatérünk a Litoveli ártéri erdőkbe. Lassan elérünk egy kis hídhoz, amelyen áttekerve egy bicajút kereszteződéshez érünk, ahol ismét válasszuk az 51-es utat, annak is a jobb kéz felé haladó irányát. Az erdei szakasz után Hynkov falva következik, majd guruljunk tovább az 51-es úton. 
Ártér, folyó mellékággal
Az erdei-erdőszéli utunk során többször is áthaladunk a Morva folyó egyik-másik mellékágán, csodás növényeket-állatokat figyelhetünk meg és frissítő levegőt szívhatunk tüdőnkbe. Így jutunk el Litovel városába, ahol egy varázslatosan szép Óvárosi településrész, közepén a Přemysl Ottokár térrel vár ránk. Miután kigyönyörködtük magunkat a szép házakban, a híres litoveli toronyban, ugorjunk be a Palackého úton található Litovel Sörgyár hangulatos kerthelyiségébe, ahol megpihenhetünk egy kicsit, eszegethetünk és persze megkóstolhatjuk a friss sörök egyikét.
Litovel
Miután testben-lélekben feltöltekeztünk, pattanjunk vissza a nyeregbe, hiszen még haza kell érnünk a nap folyamán. Hogy ne legyen teljesen „unalmas” az utunk, ezért javasoljuk, hogy ne az 51-esen, hanem a 6027-esen hagyjuk el a várost, és szeljük át az erdőt, sőt még akkor se térjünk le róla, amikor egy rövid szakaszon a jól ismert 51-essel közösen haladunk. Inkább válasszunk egy kis falutúrát. Březové – Unčovice – Mezice – Náklo (itt a gyönyörű templom kedvéért érdemes a falu központjába is betekernünk), kicsi, de hangulatos morva falvak sora következik. 
A náklói templom
Ezután megérkezünk Příkazyba, ahol a környező, ún. Hanák vidék népművészeti múzeuma, skanzenje, valamint egy, a XX. század elejéről származó Cyrill és Metód templom található. Ezután maradva a 6027-esen, szántóföldek mellett elhaladva érünk be előbb Skrbeňbe, majd az 51A jelű utat választva a nap folyamán már egyszer látott Horka nad Moravouba. Napjainkban Csehországban gomba módra szaporodnak a kis sörfőzdék, így nem csodálkozhatunk rajta, hogy ebben a faluban is működik egy közülük, mégpedig a Melichárek nevezetű. A hosszú kerékpárutunk vége felé járva a kerthelyiségében leülve biztosan jól esik egy korsó pivo vagy üdítő elfogyasztása.
A Melichárek sörudvara
Utunk utolsó szakaszán az 51-esen haladunk visszafelé a nap elején megismert útvonalon egészen Olomouc központjáig. De ha ennyi még nem lett volna valakinek elég a jóból, akkor még Olomouc-Řepčín nevű vasútállomásnál térjen le egy kitérő erejéig jobbra, és egy nézze meg a nagyvárost körülvevő erődök egyikét, megéri! Végre hazaértünk, elfáradtunk, megérdemelten elkölthetjük jó kis csülkös-káposztás-knédlis vacsoránkat, és pótolhatjuk a folyadékveszteségünket Olomouc sörfőzdéinek, sörözőinek egyikében-másikában. Reméljük sikerült egy kis kedvet csinálnunk egy jó kis cseh bicajtúrához! Mi a magunk részéről megígérhetjük, hogy a későbbiekben még más tájakra is elkalauzoljuk Önöket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése