Cseh kisüzemi sörfőzdék 9. – Hradec Králové kerület

Folytatjuk barangolásunkat Csehország kisüzemi sörfőzdéiben, és ezúttal a Bohemia északkeleten fekvő Královéhradecký vagy más néven Hradec Králové kerületben nézünk körül. A cseh sörök magyar rajongói jól tudják, hogy ebben a térségben található Náchod városa, ahol a Budapesten lassan már egy kicsit megunhatóvá is váló sört a Primátort gyártják. De a kerületben készítik az elsősorban a csokis és számtalan más ízesített söreiről nevezetes Opatot (Broumov – Olivětín), az Óriás-hegység levének is hívható Krakonošt (Trutnov), valamint itt található Nová Paka városa és annak sörgyára is. De mi most nem a sörgyárakra koncentrálunk, hanem a valódi cseh kisüzemi gyöngyszemekre.

U Vacků
Közülük rögtön első helyen említeném az U Vacků-t (Chlumec nad Cidlinou), amelyről részletesebb beszámolót egy korábbi cikkünkben már olvashattak. Aki esetleg lemaradt volna róla, írásunkat ITT találhatja! Lássuk hát a további tizenhat főzdét! Prágából Hradec Králové felé haladva, nem messze a várostól, Praskačka falván áll a Propper Család Sörfőzdéje. 2012-ben nyitotta meg a kapuját, de Propperék már 2005-ben elkezdték otthoni körülmények között kikísérletezni a legjobb receptet. A jelenlegi választékukban 11-es és 14-es világos, szűretlen finomságok, valamint egy 11-es homoktövises izgalom található, de olykor-olykor más, erősebb söröket is főznek.

Rambousek
Hradec Královéba beérve két (vagy talán csak egy?) kisebb sörgyártó egységet tekinthetünk meg. Egyikük, a Rambousek már 13 éve készíti közmegelégedésre a nedűit, sőt Václav Klaus cseh elnök is előfordult már itt egy sörkóstoló erejéig. A 11,5-es világos “Classic”, a 12-es világos “Flieger”, a 12-es sötét “Eliščino království”, a 16-os barna “Jubilee”, és a 12-es “Hradecké bílé” búza, is kielégíti a cseh láger sörök kedvelőinek majd minden igényét, de számos extra főzeteik is vannak, mint például a chilis sör. A városka másik főzdéje a Kubík, amely jóval fiatalabb, mindössze öt éves, illetve annyi lenne most, de manapság nemigen vannak saját söreik. Legjobb tudomásunk szerint a Kakasról elnevezett vendéglőben csupán más kiváló cseh mini serfőzdék termékeit csapolják. Ha valaki egyéb infóval rendelkezik, szóljon nekünk.

U Hušků
De ne búslakodjunk sokat, alig pár kilométerre keletre, Běleč nad Orlicí településen vár ránk az U Hušků. Kicsike kis sörlelőhely, három saját söröcskével, a Cárral (12-es szűretlen ležák), a Cárnővel (13-as szűretlen barna) és a 12-es Méhecskével (Včelka), ez utóbbi nevéhez méltón egy kis mézes beütéssel készül.

Městský podoorlický pivovar
Továbblépve kelet felé hamarosan Rychnov nad Kněžnou városába érünk, ahol a Městský podoorlický pivovar, azaz a Sashegyaljai Városi Serfőzde ontja ki magából a söreit. Ugyan csak 2009-ben alapították, azonban a városban a serfőzési hagyomány egészen a XVI. századig nyúl vissza. A legkiválóbb cseh alapanyagok felhasználásával, évszázados receptekhez visszatérve jelenleg egy 10-es Zilvar nevezetű ivósört, egy 11-es Kaštan (gesztenye) félbarnát, 12-es világos Kněžnát, erős 15 Plató fokos félbarna (gránát típusú), Habrovákot és még egy 14-es Kvardiánt készítenek. A sörfőzdét és söreit szakavatott szakértők Csehországban a legjobbak közé sorolják.

Rampušák
Rychnov nad Kněžnoutól délre és északnyugatra is egy-egy remek mini sörelőállító üzem örvendezteti meg a sörkedvelő rajongókat. A Potštejn településen a tavalyi év során megnyitott igazán dizájnos Clock a hagyományosabb cseh sörök (Hektor 10, Maid 12) kedvelői mellett az IPA (Twist 14), az APA (Clock 12), a búza (Goldie 11) és a stout (Exorcist 14) fanatikusok számára is nyújt élvezeteket. A dobruškai Rampušák pedig a maga 7 évével már csaknem öreg, elismert bútordarabnak számít a miniserfőzdék között. Már csak azért is korosnak nevezhető, hiszen maga a város a XIII. század óta rendelkezett sörfőzési joggal, így a mostani reinkarnáció egy sok évszázados tradíció folytatása. A választék ennek megfelelően letisztult. Négy sör, négy remekmű. 11-es világos DOBRUŠSKÁ, 12-es világos RAMPUŠÁK, 13-as félbarna Muderlant, valamint erős 15-ös F.L.VĚK. Ennyi, de ez bőven elég.

Dětenice-i Kastély Serfőzde
Mielőtt a Hradec Královétól északra eső főzdéket vennénk számba, egy pici kitérővel osonjunk el a kerület nyugati határához, ahol a szintén már „öreg” motorosnak számító Dětenice-i Kastély Serfőzde honol. 2003 óta sok-sok turista kereste fel már ezt a remek helyet, és bizony már mi is, mint fáradt bicajos vándorok be-betévedtünk egy-két korsó sör és finom étel erejéig. A kastély és közvetlen környezete napjainkra komplett szabadidő, rekreációs központtá nőtte ki magát, szállodával, borpincével, lovagi arénával, kulturális programokkal és még sorolhatnánk.

Tambor

A maradék hét kisüzemi sörfőzdét Hradec Královéból észak felé elindulva, egészen a lengyel határig lehet szépen lassan becserkészni. Mindjárt az első, a 35. számú főúttól pár kilométerre fekvő Mžany település Lindr sörfőzdéje. 2014-ben indult útjára, van egy szép, de sok mindent még el nem áruló honlapja, sajnos csak ennyi az összes információnk. Szégyen és gyalázat, de hasonlóan szűkszavúak vagyunk a Miletín városka U bojiště 1866 serfőzdéjével kapcsolatban is. Viszont a Dvůr Králové nad Labemben 2009-ben alapított Tambor...nos arról azért már tudnánk regélni. Untatni azonban nem akarunk senkit, ezért csak annyit mondunk, hogy érdemes kipróbálni! Nem kell nagy csodát várni, inkább egy igazi klasszikus cseh sör szortimentet. 10-es výčepní, 11-es világos, 12-es világos és félbarna, 13-as barna és egy 14-es félbarna ünnepi speciál, minden ami alap esetben kellhet nekünk a „túléléshez”.

Az Óriás-hegység medvéi
Utolsó négy főzdénk az Óriás-hegységben honol, közülük kettő is Vrchlabí városka „lakója”. A Pivovarská bašta hotelben él a könnyed Krkonošský medvěd výčepní (3,8%), azaz az Óriás-hegység könnyű, világos, szomjoltó medvéje, az ő erősebb 5%-os barna társa, és ez utóbbi cseresznyével ízesített alfaja is. A városba érkező szomjas turisták másik egyedi sörlelőhelye pedig Hendrychék Családi Sörfőzdéje. Négy remek sör a keserűbb ízvilágú serek kedvelői számára. 8-as ivó – bizony ám, nem szégyen ilyet főzni és inni, meg van annak a maga helye és ideje! -, 11-es klasszik, 13-as félbarna és egy amerikai komlóval készített 7,7% alkoholtartalmú ALE specialitás. Szeretném megélni azt, amikor Magyarországon egy kisebb üdülővárosban két ilyen minőségű és választékkal bíró sörfőzde is virágzik.

Friesovy Boudy
Innen északra a hegyvidéken fekvő csaknem vadonatúj, modern stílusú panzióban, az Andulában a tulajok úgy érezték, hogy közeli település hiányában saját maguknak kell gondoskodniuk arról, hogy a náluk megszálló, vagy hozzájuk betévedő turista igazi sörélményben is részesüljön. A fiatal Jan Wiesner serfőző mester kezei alatt működő Friesovy Boudy háromféle söréért bizony érdemes egy egészségeset gyalogolnunk. A 12-es világos és 13-as félbarna láger mellett egy 14-es félbarna ale dobja fel hangulatunkat.

Luční Bouda
Végül, de nem utolsósorban álljunk még meg a határ menti Pec pod Sněžkou Luční Bouda nevezetű sörforrásánál. Az azonos nevű szállodában főzött világos, félbarna, barna, valamint IPA sörök fogyasztása mellett akár sörfürdővel összekötött masszázst és más testi kényeztetést is kaphatunk, és pihenhetjük ki a túrában vagy télen a síelésben megfáradt porcikáinkat. Ennyit Hradec Králové kerület kisüzemi sörfőzdéiről, remélem kedvet kaptak egy hosszabb – rövidebb sörtúrához.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése