Cseh kisüzemi sörfőzdék 7. – Libereci kerület

Folytassuk nagy számú csehországi minisörfőzdéink számbavételét és ezúttal egy északi kerületbe, a Prágától északra fekvő Libereci kerületbe látogassunk el. A sör tekintetében ez a térség elsősorban a három nagy, szerencsére már Magyarországon is megkóstolható termékeket előállító sörgyáráról híres (Svijany, malý rohozeci Skalák és a Liberec-Vratislavice nad Nisoui Konrad), de azért nem elhanyagolhatóak a kisebb sörfőző üzemei sem.

Vendelín
Az összesen 5 kis sörfőzde közül kettő már szintén több mint egy évtizednyi múltra tekint vissza, kettő pedig a tavalyi évben nyitotta meg kapuit. Kezdjük is a legrégebbivel, amelyet a kerület központjában, Liberecben működtetnek és ez nem más, mint a Vendelín családi minisörfőzde. A névadó Vendelín Krkoška által 1999-ben alapított sörfőző műhely célja egyszerű: két igen jóféle sört (világos és félbarna) készíteni, és ezt a műértő közönség torkán legördíttetni. Ez az elképzelésük több mint beváltotta előzetes elképzelésüket, hiszen számos étteremben kóstolhatjuk meg bevált minőségű seritalaikat.

Studánka
Studánecký Antal
Ugyancsak Liberec, pontosabban annak Krásná Studánka elővárosa ad helyet egy másik kicsiny sörfőzdének, amely 2010 óra örvendezteti meg a komlós-malátás nedűk rajongóit. A Studánka sem az elképesztően sokféle söreiről híres, a szortimentjébe a Studánecký Antal névre hallgató 10-es ivósör, a 11-es félbarna Studánecký Flik és az erősebb, 12-es Gallasův ležák tartozik. Ez utóbbit csak telente készítik a dombtetőre épített nagy családi ház rejtekében.

Pivovar Novosad
František és Čerťák
Az Óriás-hegység egyik legnyugatabbi turista paradicsomában, Harrachovban 2001 óta működik a Novosad Sörfőzde a télen síelni, nyáron hegyet-völgyet járni vágyók legnagyobb örömére. Maga a sörfőző műhely egy nagyobbacska ipari és turisztikai komplexum része, ahol üvegfúváson át, üvegmúzeumon keresztül, szálloda, sörfőzde, étterem és az ország egykor első sörfürdője (ma már azért van néhány) is várja a látogatókat. A sörválaszték háromféle itókából áll, amelyek közül az elsősorban gyors szomjoltásra és külső fürdőre jó 8-as ivósört jól ellentételez a František nevezetű 12-es világos és a Čerťák névre hallgató barna társa. A szűretlen, pasztőrözetlen finomságokat műanyag palackokban is megvásárolhatjuk, csak hogy legyen egy igazán élvezetes társunk a hegyi túránk során.

Albrecht és alkotója
2014-ben kezdte el söreit gyártani Frýdlantban, ebben a lengyel határ közeli gyönyörű városkában a Zámecký pivovar Frýdlant nevet viselő kis sörfőzde. A műhely már az új hullámosok közé tartozik, azaz a választék már korántsem csak a hagyományos láger sörökre szorítkozik. Ennek megfelelően a 11-es és 12-es Albrecht névre keresztelt világos ležákokon kívül, 12-es búzát, 15-ös és 17-es IPA-t és egy 12-es Albrecht Pale Ale-t is készítenek. Ha valakinek még ez nem lenne elegendő akkor idény jelleggel 8% alkoholtartalmú amerikai pale ale sört és 10,75%-os lágert is főznek. Mindenki könnyedén megtalálhatja a magának legmegfelelőbb hűsítő nedüt.

Cvíkov megújult sörei
Végezetül látogassunk még el a másik vadonatúj sörfőzdébe amely Liberectől nyugatra Cvíkov városkában található. Gyöngéd 8-as ivósör (Sklář), 10-es Luž és egy erősebb 12-es Klíč alkotja az eredetileg 1560-ban alapított helyi sörgyár reinkarnációjában készült szortimentet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése