Albrecht von Wallenstein élete 2. – Bukás és utóélet

Wallenstein (Valdštejn) szobra

Ígéretünkhöz híven folytatjuk Albrecht von Wallenstein (Valdštejn) életéről szóló cikkünket. A herceg 1629-re elért mindent amit elérhetett, hatalmas birtokai voltak Csehországon innen és túl, többszörös hercegi címmel rendelkezett, a császári hadsereg főparancsnokaként számos sikert aratott. Mindezen sikerek Wallensteint nem kevéssé tették magabiztossá, sőt túlontúl törekvővé. A hercegnek elege lett a Habsburgok kiszolgálásából, elkezdett önálló politizálást folytatni, és számos kérdésben kifejezte egyet nem értését II. Ferdinánd elképzeléseivel. Jóllehet annak idején áttért a katolikus hitre, és a katolikus egyházat élete végéig teljes meggyőződéssel támogatta, mégsem volt híve a császár erőszakos rekatolicizáló terveinek. Emellett békekötést javasolt II. Ferdinándnak Dániával és gazdasági-politikai tárgyalásokat kezdett a protestáns ellenlábasokkal.

Ugyanakkor a fájó stralsundi vereséget követően az aggódó, hatalmukat és vagyonukat féltő német fejedelmek elérkezettnek látták az időt, hogy támadást intézzenek az egyre nagyobb hatalommal rendelkező császár ellen, és célpontként Wallensteint választották. Egyrészt megrémítette őket a felállított óriási központosított birodalmi hadsereg mint óriási hatalomgyakorlási eszköz, másrészt pedig már elegük volt a csapatok pusztításából, így 1630-ban a regensburgi választó-fejedelmi gyűlésen ultimátumot küldtek az uralkodónak. Vagy feloszlatja a hadsereget és meneszti Wallensteint vagy megakadályozzák a császár fiának III. Ferdinándnak római királlyá választását. A császár visszarettent a fenyegetéstől, és Wallensteint elbocsátotta.

Tilly grófja

Azonban a herceg nem adta meg könnyen magát. Tárgyalásokba kezdett a mindeközben katonai támadást indító Gusztáv Adolf svéd királlyal, immáron Bécs ellenében. Wallenstein egy hadsereg saját költségen történő felállítását ajánlotta fel a cseh királyi trónért, valamint a Habsburg területek alkirálya cím elnyeréséért cserébe. II. Ferdinánd ugyan értesült az árulási szándékról és Wallenstein a szemében kegyvesztetté vált, de egyúttal szorongatott helyzetbe is került. 1631-ben Tilly gróf /tábornok vereséget szenvedett a szászországi Breitenfeld mellett, majd egy évvel később egy másik vesztes ütközetet követően meghalt, így a császár rátermett hadvezér nélkül maradt. A svédek pedig egyre jobban nyomultak előre, meg kellett őket állítani, bármi áron. Így 1633-ban Wallenstein egy új esélyt kapott a visszatérésre a Habsburgok oldalán, amikor az uralkodó ismét fővezérnek nevezte ki és rábízta a csapatok irányítását a támadó svédekkel szemben. Ellenszolgáltatásként Wallenstein elővásárlási jogot szerzett az elkobzandó birtokokra, s megkapta Glogau hercegségét is az időközben svéd kézre került Mecklenburgért cserébe. A herceg csapataival heteken belül elűzte a szász csapatokat Csehországból, és a svédeket is hátrálásra, védekezésre kényszerítette. 1632 novemberében a mai Lipcse melletti Lutzennél megmérkőzött egymással a két nagy hadsereg. Az ütközetben Wallenstein hada vereséget szenvedett a csatában halálát lelő Gusztáv Adolf, svéd király csapataitól. Ezzel megszűnt Wallenstein nélkülözhetetlenségének még a látszata is, azaz a vereséggel egyúttal aláírta saját halálos ítéletét is. De ne szaladjunk előre.

Lutzeni csatakép

A vesztes csatát követően a herceg még további önállósulás mellett döntött, és egyre inkább afféle fogadatlan döntőbíróként kezdett magára gondolni, és ennek megfelelően megkívánta őrizni a hadereje egységét. Csapataival kizárólag Csehországban, Sziléziában, illetve Ausztriában, azaz a Habsburg területeken állomásozott, és vívott kisebb ütközeteket, ugyanakkor visszautasította részvételét más külhoni császári hadműveletekben. Ezzel egy időben béketárgyalásokba kezdett Szászországgal, Brandenburggal, Svédországgal és Franciaországgal, sokszor kiszámíthatatlan, egymásnak ellentmondó ajánlatokat téve. Ezzel csakhamar elveszítette hitelét valamennyi félnél. Ugyanakkor a császári udvarban egyre több embernek nem tetszett, hogy az óriási vagyon és a katonai hatalom egy kézben összpontosul. Bajor Miksa volt az egyike azoknak akik erős konspirációba kezdett ellene, nem alaptalanul azt sugallva az uralkodónak, hogy Wallenstein a cseh királyi trónra kíván szert tenni. Az árulás szándékától és tettétől függetlenül kecsegtető lehetőségnek tűnt az akkor már komoly köszvény betegségtől is szenvedő Wallenstein birtokainak elkobzása, amely igencsak jól jöhetett a pénzhiányban szenvedő udvarnak.

A herceg és csillagjósa

1634 elején a csillagjóslásban mélyen hívő herceg a jóslatokban bízva immáron nyíltabb lázadást kezdett szervezni. Ennek érdekében januárban 50 tábornokot és ezredest hívott össze, hogy előkészítse a császár elleni összeesküvését. A főtisztekkel aláíratott egy támogató nyilatkozatot, amelyben a felek deklarálták, hogy Wallenstein mellett állnak "mindaddig, míg a császár szolgálatában áll". Azonban a konspiráció nem maradt titokban, az aláíró főtisztek többsége korántsem volt Wallenstein irányában lojális. II. Ferdinánd több forrásból is értesült az árulási szándékról. A katonai vezetők többségének amnesztiát adott, de a Wallensteinhez hű Trčka-t, és Ilowot valamint Wallensteint halálra ítélte, azaz parancsot adott az összeesküvők likvidálására.

Wallenstein utolsó útja Eger (Cheb) városába

A herceg a parancs titkossága ellenére is értesült arról, hogy valami készül ellene. Megpróbálta még némi anyagi, vagyoni ellenszolgáltatás fejében felajánlani a lemondását, továbbá egy újabb pilzeni nyilatkozatban ő és a tisztei örök hűséget fogadtak a császárnak, de ekkorra mondhatni a kocka már régen el volt vetve. A főtisztjei többsége magára hagyta a korosodó, beteg vezért. 1634 februárjában Wallenstein Eger, a mai Cheb városába utazott, hogy ott segítse előmozdítani a szászokkal és svédekkel való tárgyalásokat, és onnan már élve nem is távozott.

1634. február 25. - Wallenstein és főtisztei meggyilkolása

1634. február 25-én ír és skót zsoldosok előbb Trčka-t, és Ilowot gyilkolták meg, majd a herceg következett. Az utcai zajokra felébredő Wallensteinre a hálótermében találtak rá a merénylők. A herceg hiába könyörgött az életéért, egy bizonyos Walter Deveroux skót dragonyos kapitány, a gróf elfogásával vagy megölésével megbízott Butler ezredes embere egyszerűen felnyársalta az alabárdjával. Wallenstein merénylőit a császár busásan megjutalmazta, a birtokait elkobozta és híveinek szétosztogatta, ezzel tovább csökkentve az idegen (nem cseh) nemesek által tulajdonolt területek arányát, amely a század további részében még tovább csökkent. A grófot előbb Chebben temették el, majd koporsóját átszállították az egyik fő székhelyére Jičínbe, végül 1785-ben immáron végső nyughelyére szállították Mnichovo Hradiště-be. Wallenstein utód nélkül hunyt el, de a család egy másik ágán a Wallensteinek továbbra is jelentős szerepet töltöttek be Csehország történelmének alakulásában (lásd a Duchcovról szóló cikkünk).

Wallenstein véres hálóinge és a gyilkos fegyver

Wallenstein élete, ahogyan azt láttuk bővelkedett eseményekben, pályafutása egy teljes kört futott be a felemelkedéstől a bukásig. Nem csoda, hogy halálát követően számos művész lelt inspirációt életútjából. Közülük Friedrich Schillert lehet kiemelni, aki 1799-ben dráma trilógiát írt a herceg életéről, Wallenstein címmel.

Schiller: Wallenstein

Wallenstein tehetségéről, mondhatni zsenialitásáról, amely nem csupán az ütközetekben nyilvánult meg könyvet lehetne írni. Szervezési, mai szóval menedzseri képességei amely a pénzügyi, művészeti, építészeti területen és persze a hadszíntéren is megnyilvánult, ma Bill Gates-sel vetekedne. Wallenstein igen büszke volt karrierjére, és törekedett arra, hogy ezt ahol csak lehet hirdesse. Ezzel a viselkedésével egyfajta példát is mutatott más parancsnokok és nemesek számára. A szervező készségét az általa birtokolt városokban (pl. Jičín) is megmutatva, nagyszabású építkezésekbe kezdett. Wallenstein, mint mecénás ugyanakkor elősegítette a barokk terjedését a művészetekben. Azokat a művészeket akik nem menekültek el a fehérhegyi ütközetet követően, maradásra biztatta és aktívan támogatta.

Hadi sikereinek a kulcsa is szervező készségében rejlett. A XVII. század elején a katonákat általában csak „bérelték” és a zsoldosok, pénzért harcolók gyakorta el-eltünedeztek a hideg tél folyamán. Európában a csapatokat az egyik helyről a másikra vándorló több százezernyi zsoldosok alkották, akik szervesen hozzájárultak jó néhány fertőzés elterjedéséhez. A zsoldosokat az sem érdekelte, hogy az egyik évben még a katolikusok oldalán harcoltak, másikban már a protestánsokén. Wallenberg felismerve ezt az állapotot és komoly erőfeszítéseket tett egy sokkal inkább megbízható és hatékony haderő felállítása érdekében. Látván sikeres ütközeteinek a számát, ez sikerült is neki. 

Összességében Albrecht von Wallenstein a korának legkiemelkedőbb személyiségei közé tartozott, aki nélkül Európa, Csehország, és hazánk sorsa is sok tekintetben másként alakult volna.

Ez a cikk a prágai Czech Tourism támogatásával készült! Ezúton is köszönjük!