2013. július 11., csütörtök

Csontcímer, csontcsillár, csont hátán csont: Csontkápolna - Sedlec

„Emberi csontokat találtak az erdőben”, „emberi csontok kerültek elő a földből”, „emberi csontok a Dunában”. Ilyen és ezekhez hasonló híradások jelennek meg évről évre a különféle médiumokban, bizton számítva arra, hogy a mezei olvasó, néző érdeklődését már az emberi csont említése is kellőképpen felcsigázza. Még mielőtt tudatosulna bennünk, hogy a csont, egykor egy élő, és érző embertársunkhoz tartozott, többségünkön már az említésekor valamiféle ösztönös borzongás, félelem, vagy más riasztó elemi érzés fut át. Ugyanakkor mégis valami ugyancsak ősi kíváncsiság is erőre kap, ki is lehetett a csont egykori gazdája, hogyan is halt meg? De miért is van bennünk ez a furcsa, bizarr vonzódás embertársaink maradványaiért (maradványai iránt), miért van az, hogy egy koponya látványa egyszerre riasztó, és mégis vonzó? Erre talán egy sereg antropológus, pszichológus tudna pontos választ adni, mi ezt, itt és most meg sem kíséreljük. 
Temetőkert kapuja

Az azonban semmi esetre, sem véletlen, hogy évente mintegy kétszázezer látogató keresi fel a Prágától mintegy 70 kilométerre fekvő Királyi Ezüst Város, azaz Kutná Hora-hoz tartozó Sedlec városrész Mindenszentek Kápolnáját, a híres Csontkápolnát (Kostnice). Csontkápolnának hívják az épületet, de ez természetesen nem azt jelenti (mint ahogy azt egy honfitársunk élménybeszámolójában volt szerencsém olvasni), hogy maga a kápolna épült volna csontból. Valójában egy kis temetői kápolnáról van szó, amelynek alagsora egy osszáriumot, azaz a kiürített sírokból összegyűjtött csontok gyűjtőhelyét rejti.  Sedlec a későbbi Kutná Hora szülőhelye, ahol az egykor Prágával is vetélkedő gazdagságú város története elkezdődött. A környék akkori ura, bizonyos markvarticei Miroslav 1142-ben egy cisztercita monostort alapított ezen a helyen, és a szerzetesek fő feladata a földek megművelése volt. A közeli ezüst készletek feltárásával azonban egy sokkal jövedelmezőbb bevételi forrás adódott, és így Sedlec hamar virágzásnak indult. Ez az ezüstbőség vezetett később Kutná Hora városának megalapításához, és a mai napig is látható pompájának elnyeréséhez.
Csontkápolna
Kápolna belső
1278-ban II. Premysl Ottokár a sedleci apátot jeruzsálemi diplomáciai küldetésre vezényelte, aki a Szent Földről, a Golgota-hegyről egy maréknyi földet hozott magával, amelyet a monostor temetőjében szórt szét. Ezzel a temetkezési helyet mondhatni divatossá tette. Messze földről jelentkeztek be sorra a vagyonos emberek, hogy ide temettessék magukat. Így a temető igen hamar kezdett „benépesülni”. A XIV. századi járványok (főként pestis) során a temető területét meg kellett növelni, hiszen egyedül 1318-ban mintegy harmincezer ember maradványait helyezték el örök nyugalomra. Az itt elhelyezett holttestek száma a huszita harcok során további ezrekkel nőtt. Ez a „népszerűség”, a sok eltemetett test, a lassan teljesen megtelő temető sok problémát is jelentett a cisztercitáknak, így a XV. század elején az apát úgy döntött, hogy kiásatja az emberi maradványokat, és csontvázakat összegyűjteti egy osszáriumba. Ekkor építtette fel a temető közepére a Mindenszentek Kápolnát (gótikus stílusú épület), amelynek alagsorát erre a célra szánta.
Csontgúla rejteke
A sírok felszámolását és a csontmaradványok összegyűjtését egy félig vak szerzetes kezdte el 1511-et követően. Az idők során mintegy negyvenezer csontvázat halmoztak fel, akkor még nem a most látható formában. 1703 és 1710 között a kor egyik legnevesebb cseh építésze, Jan Blažej Santini újraformálta a kápolnát, és azóta a mai csodálatos képét mutatja. A XIX. század vége felé Sedlec a korábbi cikkeink egyikében már részletesebben bemutatott Schwarzenberg nemesi család birtokába került. 1870-ben a lengyel határ menti Česká Skalice-ből származó František Rint, a neves fafaragó mester kapta meg tőlük azt a feladatot, hogy az osszáriumban felhalmozott csontokat rendezze el. Ez a megbízatás egy bizarrul pompázatos belső (lak)berendezéssé fajult. Rint ugyan a mészklórral hosszan fehérített, és fertőtlenített csontvázak túlnyomó többségét szimplán négy gúlába rendezte, de a maradék csontok felhasználása terén már igencsak szabadjára engedte a fantáziáját. Így készült el emberi csontból a Schwarzenberg címer, a csillár, szentségtartó és még nagyon sok más remekmű, amelynek ihletet sok esetben maga a csont formagazdagsága adta. Rint még alá is írta az osszárium falára a művét, stílszerűen kisebb csontok felhasználásával. A nem hasznosított csontokat újból elföldelték a temetőben.

Csontcímer
Csontcsillár
Hagyományosan a koponya, és az emberi csontváz a halál, a halandóság szimbóluma volt, mintegy felhívás az emberi lét mulandóságára, ezért az elkészült Rint alkotások akkoriban félelemmel vegyes csodálatot válthattak ki. Ma azonban már a helyzet sok tekintetben megváltozott. A halálon, elmúláson való elmélkedésre kevésbé fogékony, a humán koponya milliónyi grafikai feldolgozásával már telítődött, a horrorisztikus híradásokon, filmeken nevelkedett emberek egy részének már csak valamiféle lájtosan izgalmas, enyhén borzongató kiállítás a sedleci Csontkápolna megtekintése. Mások azonban továbbra is rémülettel, félelemmel vegyes izgalommal járják körbe a csontokkal díszített altemplomot.

Csontszignó
Mi mindenesetre csak ajánlani tudjuk a Csontkápolna megtekintését, akár Santini építészeti műalkotásának, akár Rint mester csont remekműveinek megtekintése miatt. Az altemplom félhomályában elmélázhatunk mulandóságunkon, az emberi életünk rövidségén, azon, hogy mi végre is születtünk ezen a Földön.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése