Bozkov: Szépségek a föld felszíne felett és alatt

Csehország geológiai felépítésének köszönhetően jól ellátott mészkő-dolomit hegyekben és ezért nem csoda, hogy a karszt folyamatok hatásaként számos helyen bukkanhatunk csodálatos barlangokra. Az egyik szépséget a Prágától észak-északkeletre a Cseh Paradicsom fölött a Krkonoše lábaihoz közel, a Kamenice és a Vošmenda folyóvölgyek felett fekvő Bozkov határában találhatjuk. A kiterjedt (a leghosszabb Csehországban) cseppkőbarlangot 1957-ben egy a földtörténeti szilur korból (440-416 millió év közötti) származó kis dolomitszigetben fedezték fel.
Templom a település közepén

Igen népszerű földalatti csoda, az egyedüli látogatható cseh dolomit barlang. Ez a tény sajnos együtt jár azzal is, hogy ha rossz napot fogunk ki, hosszú sort kell kivárnunk, míg a belépő jegyekhez juthatunk. És még ezt követően is várakozhatunk egy bő órácskát, amíg a csoportunk sorra kerül.

Irány a föld mélye
De ne csüggedjünk, a fáradtabbak a közeli büfébódéból étellel-itallal vigasztalhatják magukat, a vállalkozóbb szelleműeket pedig a kicsiny falu bejárására biztatjuk. Mint a legtöbb cseh településen, itt is egy tündéri templom fogad minket, és számos szemnek igen tetsző népi építészeti szépség várja a látogatót.
Jellegzetes észak-cseh hegyi ház
A falu első írásos említése 1356-ra nyúlik vissza, amikor a monda szerint a Hradištěi kolostorból származó kis fadarabbal alapították a községet, és a Nagyboldogasszony Plébániát. A XIV. század végén Navarov, az egykori, (ma már csak rom) vár urának birtoka volt. 1635-ben a tulajdonjoga Nicholas des Fours, Wallenstein egyik lelkes protestáns ellenes tisztjéhez került, katonai fáradozásai ellentételezéseként. Majd 100 év elteltével a település átkerült a Caretto–Millesimo család birtokába.
A települést körülölelő természet
A település peremén áll a Sejkorská-kápolna, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az Óriás-hegység és Kozákov hegye felé. A helyi iskolai oktatás történelme egészen 1749-re nyúlik vissza, és a jelenlegi iskola épülete sem bakfis korú. 1876 májusa óta ugyan többször átalakítva, de szünet nélkül tölti be oktatási szerepét, arra is biztatva a fiatal családokat, hogy ne hagyják el szép falujukat.
Csak, hogy tudjuk milyen mélyre is szálltunk
 A település híres szülötte Josef Alois Kouble, római katolikus pap, író, színházigazgató, akiről a 100-as számú ház falán tábla emlékezik. Kouble, ez a nagyon sokoldalú ember 1825-ben született Bozkovban. Cseh nemzetiségű római katolikus papként hosszú időn keresztül mint Vysoké nad Jizerou káplánja dolgozott. Szervezte a város kulturális életét, és 1856-ban megválasztották a színház igazgatójának, amely posztot 18 éven keresztül töltötte be. Élete során humoros esszéket, epigrammákat és történeteket írt, valamint a nyelvészet is igencsak érdekelte. 
Nem semmi...
Az északi cseh területek nyelvjárásait tanulmányozva kutatásainak eredményét 1864-es értekezésében jelentette meg, nagyban hozzájárulva a cseh nyelv megmaradásához, és fejlődéséhez. Munkáival sok más szerző példaképpé vált. Élete vége felé visszatért szülőhelyére, Bozkovba, ahol plébánosként dolgozott egészen 1886-ban bekövetkezett haláláig.
Rossz az aki, rosszra gondol
De eltelt az idő, gyerünk vissza a barlang bejáratához, indul a csoportunk. A barlangban csekély pótjegy ellenében fényképezni, vagy éppen videózni is lehet, ne feledkezzünk meg róla. Megéri!
Elefántfül
Persze ne várjunk aggteleki szintű csodákat, óriási barlangtermeket, hiszen itt nem egy mészkő, hanem dolomit barlangról van szó! És mit is reméljünk egy olyan anyagtól, amelyet súrolószernek is használunk! Persze ez csak vicc, mivel az ilyen kőzetből kioldódó barlangban is gyönyörű folyosókat, termeket, sztalagmitok (álló cseppkő) és sztalaktitok (függő cseppkő) igen szép példányait, függönyszerű varázslatos cseppkő-drapériákat láthatunk. 
No csak, mi van itt...
Némelyik képződményt a természet elég pikáns alakúvá formálta. A bozkovi barlang külön érdekessége, hogy a barlangot alkotó dolomit kvarcerekkel van átszőve, ami vízben oldhatatlan. A korrózió ezeket az ereket kipreparálta,így hozva létre olyan egyedi fali ornamentikát, amelyhez hasonló egyik cseh barlangban sem található.
A gyönyörök barlangja
Csöpp, csöpp...
Alsó része vízzel telt, és itt több egymásba kapcsolódó tó található. Túránk vége előtt érünk a Dóm tóhoz, amely Csehország legnagyobb föld alatti állóvize (150 m2). Utunk végeztével a bejárattól eltávolodva bukkanunk újból a felszínre.
Tó a sötétben


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése